Termékfotózás – Fantasztikus kisvállalkozók a Lostban

A stúdióban sokszor van lehetőségünk beszélgetni Veletek, amikor a különböző témájú fotózásokra érkeztek, legyen az portré, családi fotózás, vagy termékfotózás. Az indulás óta több kis magyar vállalkozás látogatott el hozzánk, így mi már hallhattuk, hogy mennyire különleges történetek vannak egy-egy vállalkozás mögött. Hatalmas örömöt okoz és büszkeséggel tölt el bennünket az a tudat, hogy egyre több magyar kisvállalkozó választ minket a termékeik és szolgáltatásaik bemutatásához, befotózásához.

Most mi szeretnénk 5 olyan vállalkozót bemutatni Nektek, akik a Lost-ot választották a termékfotózás helyszínéül és valamiért közel kerültek a szívünkhöz. Szeretnénk, ha ti is megismerhetnétek őket egy kicsit közelebbről, hiszen mindannyian csodát alkottak és alkotnak nap, mint nap.

Félegyházi pékség

A Félegyházi Pékség több, mint 20 éve magyar családi vállalkozásként van jelen a malom-, később pedig a sütőipar területén. Nálunk a figyelem középpontjában a termékek állnak, hogy azok mindig tökéletesen, ugyanolyan szuper minőségben kerüljenek a vásárlók elé. Ezért nagy hangsúlyt fektetünk azok befotózására is, és úgy érezzük, hogy végre megtaláltuk a vizuális képünket. Talán jelenleg az arculatunkhoz és a cég filozófiájához ezek a képek állnak most a legközelebb.

Most voltunk nálatok először, a Lost termet választottuk, mert úgy gondoltunk, hogy az áll hozzánk a képek alapján a legközelebb. Nem is csalódtunk. A hagyományos recept alapján készülő péktermékeinknek nagyon jól állt ez a kézműves, letisztult, skandináv vonal. Nem volt tolakodó a karácsony, pont ahogy szerettük volna. Imádtuk a konyhát, és az ablakán beáradó fényt, és szerintünk az egyik leggyönyörűbb sorozatunk született meg ott karácsony előtt.

fotók: Simon Péter / petersimonphotography

Így született a Nordix

Kíváncsi vagy miből lett a Fotóstúdió?

Sara&Co

Sára vagyok a Sara&Co tulajdonosa, grafikus. Elsősorban papír alapú tervezőket és különféle design és dekorációs termékeket árulok a webshopomban. Szeretem magam körülvenni olyan dolgokkal, amik igényesek, motiválnak, és amik segítségével könnyebben kezdek neki egy-egy nehezebb napnak is akár. Ezzel az indíttatással kezdtem el tervezni a saját termékeimet is, hogy hasonló élményt nyújthassanak azoknak akiknél új otthonra lelnek. Jelenleg a tervezőkön kívül bögréket, fali dekorációkat, kalligráfiai printeket árulok, de szeretnék folyamatosan megújulni.

Nagyon élveztem a tavalyi karácsonyi kollekció fotózását a Lost teremben, ami minden igényt ki tudott elégíteni! A karácsonyi bögréim miatt jól jött a csodaszép letisztult konyha rész, és ideális volt, hogy szinte bármelyik termékkategóriámról legyen szó, találtunk neki megfelelő helyet a teremben. Kiváltságosnak éreztem magam, hogy elsők között fotózhattunk itt Nikivel (@naturalsentiments), ahova a családom is elkísért. Az otthonos, meghitt hangulat miatt egyből felszabadult mindenki, ami egy vidám, jókedvű fotózást eredményezett.

fotók: Natural Sentiments / naturalsentiments

Időpontfoglaló naptár

Lost terem szabad időpontjai és időpontfoglalás

Roastopus

A Roastopus egy 2019 elején indult, kaposvári székhelyű kávépörkölő műhely, amelynek kínálatában magas minőségi elvárások szerint gondosan szelektált, prémium kávétételek szerepelnek. Kávéink között mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő terméket: azok is, akik csak most ismerkednek a specialty kávék világával, és természetesen azon fogyasztóink is, akik már inkább a “mélyvízben” kalandoznak ezen a téren. Espresso és filter pörkölésű kávéink mellett kávés kiegészítőket, valamint kapszulás kávét is forgalmazunk. Három tagú csapatunk a kezdetektől magasra tette a lécet és azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a legmagasabb szinten szolgálja ki a fogyasztókat, és a megjelenésben, kommunikációban is az egyediségre, szakmaiságra, megbízhatóságra törekszünk.

fotók: Rozgics Kornél/Peaberry pr&event lab

A Peaberry pr&event lab csapata egy évvel ezelőtt a Rusticban már készített számunkra egy téli sorozatot, és már akkor is vártuk, hogy vajon a harmadik termetek milyen hangulatú lesz. Nagy örömmel láttuk, hogy végre van egy olyan stúdió, ahol a gasztronómiához köthető termékeket lehet hozzájuk igazán illő környezetben fotózni, hiszen ez kuriózumnak számít jelenleg a fővárosi fotóstúdiók körében. Látatlanban is tudtuk, hogy a Lost stílusával, berendezési tárgyaival ismét nagyszerűt fogtok alkotni, amelynek minimalizmusa, letisztultsága, de egyben otthonossága maximálisan illik kávéink megjelenéséhez, arculatához. A képeket azóta is örömmel használjuk, és biztosan jövünk még hozzátok!

Csendesedő

A Csendesedő nagy szeretettel és kézzel készült dekorációival, papíráruival és ajándék tárgyaival célunk, hogy Isten életet-változtató üzenetével bárki szebbé tehesse az otthonát, vagy valaki napját! Négyen barátnők fogtunk bele a közös vállalkozásunkba, amelyben mindannyian megtaláltuk a helyünk és szívügyünkké vált, hogy maradandót, értékeset alkossunk. Webshopunkban egytől-egyik saját tervezésű, egyedi, letisztult designt képviselő termékekkel találkozhatsz, amelyeket jó szívvel álmodunk meg és készítünk el nektek!

fotók: Mikes Réka / Everbloom Photography

Mi már a legutóbbi és egyben első fotózásunk helyszínéül is a Nordix Fotóstúdiót választottuk, mert a termek hangulata, színei tökéletesen passzolnak a Csendesedő színvilágához, az általunk megálmodott stílusához. A Lost terem is első látásra szerelem volt, kedves, karácsonyias hangulata és letisztult színei miatt, úgy éreztük passzolna a termékeinkhez, így, hogy a téli kollekciónkat fotóztuk most le. A jövőben is úgy tervezzük, hogy ha stúdióban fotózunk, az egyik termet kibéreljük majd!

New Accent

Fülöp Erika vagyok, a New Accent márkát megalapító és a csiszolt beton ékszereket tervező építész. Nagy örömömre a hazai és nemzetközi kortárs ékszertervező pályázatokon is sikerrel szerepeltem. A New Accent márkával már több éve visszatérő partnerük vagyok Nóriéknak, több modelles fotózáson vagyunk már túl. A New Accent beton ékszerek különlegessége, hogy az acéllal kombinált ékszerek felülete a szilárdulást követően meg van csiszolva, így az anyag belső struktúrája adja minden egyes ékszer egyedi, különleges mintázatát. A legutolsó, modelles termékfotózás kifejezetten jól sikerült. Az ékszerek minimalista jellegéhez tökéletes keretet adott a Lost terem letisztult hangulata, világos színei.

fotók: Szilágyi Nóra / norelai.pix

Ha téged is érdekel a termékfotózás és nem szeretnél lemaradni az üres helyekről, jelentkezz be

Amennyiben pedig érdekel, hogyan született a Nordix, hogyan éltük meg a munkafolyamatokat, akkor olvasd el az erről szóló blogbejegyzésünket is!

Vélemény, hozzászólás?