Megnyitott a harmadik termünk: a Lost terem!

A Lost terem megnyitása számunkra egy hatalmas mérföldkő volt, amit már a nyitás óta nagyon szerettünk volna megvalósítani. Az idő és néhány külső tényező azonban közbeszólt. Most szeretnénk megosztani veletek a Lost történetét.

Mióta várat magára a Lost terem megnyitása és miért most került rá sor?

Az igazat megvallva, már tavaly szerettük volna megnyitni a harmadik termet is, de a nyitás után olyan hamar megszerettétek a stúdiót, hogy teltház mellett egyszerűen nem maradt kapacitásunk a befejezésre. Addig is tudtátok használni a Rusticot és a Bohot, mi pedig nyugodtan készíthettük elő a szükséges dolgokat a Lost-hoz. Sokat beszélgettünk veletek is időközben arról, hogy mire is van szükségetek a fotózásokhoz. Közben persze az élet és a Covid-19 közbeszólt, egy hónapra be is kellett zárnunk, de a nyáron belefogtunk a komoly előkészületi munkálatokba, hogy legkésőbb a Nordix 1 éves évfordulójára mind a 3 terem üzemelhessen. A tervezésben segítségünkre volt Sarkadi Kriszta, akinek az instagram oldalát itt találhatjátok. És sikerült! Már októberben érkeztek is hozzánk az első vendégek, hogy kipróbálhassák a legújabb termünket.

Mi a Lost terem különlegessége?

Az első, ami szembetűnő lehet, az a funkcionalitás. Hiszen a Rusticban nappali, háló és étkező rész is kialakításra került, a Boho-ban pedig nappali, háló és gyereksarok várja a fotózni vágyókat. A Lost teremben azonban egy olyan helyiség kapott helyet, amivel nyitni szerettünk volna a gasztronómia szerelmesei felé. Itt ugyanis egy mozgatható szigettel ellátott konyha rész került kialakításra, ami egy nappalival van közvetlenül összekapcsolva. Ezen kívül helyet kapott még egy olvasósarok fotellel, mangófa bútorral, valamint egy előszoba rész, fali tükörrel. Innentől kezdve már a reggelizős, kávézós képek is nem csak ágyban fekve, de asztalnál ülve, pulton támaszkodva is készülhetnek.

Miért pont “Lost” lett a neve?

Tudjátok, hogy nálunk a termek nevei alapvetően a bennük uralkodó hangulatra, dekorációra utaltak eddig. A Lost eredetileg csak egy ideiglenes név lett volna, amíg le nem leplezzük a dekorációt, a díszletet. Azonban annyira sejtelmesre sikerült, hogy egyre inkább ezt használták akár a fotósok, akár a modellek, családok, ha érdeklődtek, hogy mikor nyit meg a terem. Így annyira hozzánőtt már ez a kifejezés a szobához, hogy úgy éreztük, már nem szeretnénk megváltoztatni.

“Nincs mesterkélt díszlet, túlzásba vitt dekoráció. Mi a letisztultság hívei vagyunk. Úgy gondoljuk, valódi érzelmek megmutatásához valódi környezetet kell biztosítanunk, tökéletes fényviszonyok mellett. Nagyon fontos számunkra, hogy természetes anyagokat használjunk a berendezésnél és ezek teljes harmóniában legyenek a fa bútoroktól elkezdve egészen a lenvászon ágyneműig. Nagyon jó érzés, hogy mi vagyunk az első, lakásszerűen berendezett stúdió a városban.”

Nóri

Mi volt a Lost inspirációja, milyenek a visszajelzések?

Az egész stúdiót lifestyle szemlélettel terveztük meg, és a Lost fantasztikus adottságaihoz valami igazán különlegeset szerettünk volna, ami még nincs, nem csak Budapesten, de országosan sem. A konyha ötlete már a Rustic étkezőjének tervezésekor felmerült, alig vártuk, hogy megvalósíthassuk. Egy ilyen környezetben, ami otthonos, ismerős, a legfélénkebb gyerekek, családok is hamar fel tudnak oldódni, hiszen nem idegen, ami fogadja őket. Szeretnénk, ha sok sütizős, teázós, közösen “főzős” kép születne majd a Lostban, hiszen a környezet adott hozzá, rengeteg kiegészítővel szereltük fel a termet, ami a termékfotózásoknak is kedvez. Az első visszajelzések fantasztikusak, óriási öröm látni, hogy milyen aktívan el is kezdtétek használni a termet termékfotózásokhoz, családi fotózásokhoz, páros fotózásokhoz és modell vagy portré fotózásokhoz is.

lost terem

Ha további blogbejegyzéseink között olvasgatnál még, akkor nem kell messzire menned, ugyanis hamarosan jön a következő blogunk! 

Amennyiben megtetszett a terem és szeretnél időpontot foglalni, gyorsan tedd meg, mert rohamosan fogynak a szabad óráink! Ha pedig nem szeretnél lemaradni a legfontosabb hírekről vagy éppen az újabb és újabb nálunk készült képekről, akkor kövess minket Facebookon és Instagramon!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük